A Felvi.ro a romániai felsőoktatási intézmények adatbázisa, ahol megtalálhatóak az egyetemek információi magyar nyelven. Közel 90 egyetem, több ezer szak, felvételi információk, szálláslehetőségek és diákélettel kapcsolatos tájékoztató található az oldalon. Célunk megkönnyíteni a továbbtanulni vágyó középiskolások számára az egyetemválasztást és segíteni nekik eligazodni az egyetemista élet útvesztőiben. Emellett a Felvi.ro az egyetemisták számára is tartalmaz hasznos funkciókat, mint például a kreditszámláló vagy a munkaközvetítő oldalak.
Egyetemek és szakkereső
A Felvi.ro egyszerre szolgál adatbázisként, mivel az összes romániai felsőoktatási intézmény információt tartalmazza, illetve tájékoztató platformként, ahol néhány feltételt megadva egy keresőmotor által megkaphatjátok a nektek megfelelő szakot. Böngészés közben pedig akár el is menthetitek a kedvenceiteket, és egy kérdőív kitöltésével azt is kideríthetitek, melyik szak passzol hozzátok a leginkább.
Diákélet
Az egyetemista lét nem csak a tanulásból áll. A nagyobb egyetemi városokban található magyar diákszövetségek vagy hallgatói önkormányzatok számos programmal várnak benneteket, ezeket itt tekinthetitek meg. A legtöbb szak rendelkezik szakosztállyal vagy szakkollégiummal, ahol ismerkedhetsz az évfolyamtársaiddal és a nálad idősebb hallgatókkal.
Szálláslehetőségek
Összegyűjtöttük az összes albérletközvetítő oldalt és egyetemi bentlakást nektek, ahol bátran böngészhettek a szálláshelyek között.
Egyetemi szótár és jó tippek
Elsőévesként több olyan fogalommal és kifejezéssel találkozol majd, amelyekkel eddig még csak köszönőviszonyban sem voltál. Ne aggódj, mi segítünk neked eligazodni az egyetemi fogalmak között, és még pár hasznos tippet is adunk, hogyan éld túl az első évet!
Kreditszámláló
Sose tudtad kiszámolni a médiád? Ötször újra kellett számold az átlagod, mert javítottál vagy mert rosszul szoroztad össze? A Felvi.ro kreditszámlálójával könnyedén bevezetheted a tantárgyaidat, azok kreditszámát és a kapott jegyet, és a számláló automatikusan átlagot számol neked. Ha regisztrálsz az oldalra, és az adatokat elmentheted félévenként, és még módosítani is tudod a jegyeidet.
Diákmeló
Kellene egy munka az egyetem mellett? Összegyűjtöttük neked az ország összes munkaközvetítő oldalát, csoportját vagy eseményét. Böngéssz a közel 130 lehetőség közül, nézd meg, milyen lehetőségeid vannak a városodban.
Az oldal folyamatos frissítése és az információk bővítése egy percre sem áll le nálunk. A következő hónapokban újabb funkciókkal bővül az oldal, mint például az ösztöndíjkereső, a mesterszakok, doktori képzések, csereprogramok, valamint információk külföldi diákoknak, akik Romániában szeretnének tanulni. Emellett posztliceális képzések is elérhetőek lesznek az oldalon. További javaslatokat is szívesen várunk, vedd fel velünk a kapcsolatot!
A Felvi.ro ötletgazdája az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ). Az OMDSZ a romániai egyetemi városokban működő magyar egyetemi hallgatók szervezeteinek érdekvédelmi és képviseleti szövetsége. 1990-ben alakult, létrehozói a kolozsvári, marosvásárhelyi, brassói, jászvásári, nagyváradi magyar diákszövetségek voltak, és rövid időn belül tagszervezetté vált a temesvári diákszervezet is. Az Országos Magyar Diákszövetségnek jelenleg hét tagszervezete van a nagyobb egyetemi városokban: Brassói Magyar Diákszövetség, Bukaresti Magyar Diákszövetség, Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, Nagyváradi Magyar Diákszövetség és Temesvári Magyar Diákszervezet. Az OMDSZ célja az országban tanuló magyar diákok érdekeinek védelme és képviselete a megfelelő fórumokon, a tehetséggondozás támogatása és a tagszervezetek közötti kapcsolat megerősítése, ezek tevékenységének segítése, vezetőinek fejlesztése.
A Felvi.ro elődje az Egyetemi Kalauz nevű kiadvány volt, amelyet az OMDSZ 1997-től 2013-ig adott ki, és emellett felvételi tájékoztató körutakat szervezett, több városba is ellátogatva. A kiadvány továbbtanulási útmutató volt magyar diákoknak, amelyben a romániai egyetemek szakkínálata és a felvételivel kapcsolatos információk szerepeltek. A körutak során a kiadványban megtalálható információk mellett tájékoztatást nyújtottak a diákéletről, bentlakásokról, diákszervezetekről, ösztöndíj-lehetőségekről és a szórakozási lehetőségekről. 2020-ban, hét évvel az utolsó Egyetemi Kalauz kiadása után az OMDSZ új vezetősége és tagszervezeti hálója megreformálta az eredeti ötletet, és alkalmazkodva a mostani középiskolások igényeihez digitális térben hozza létre mindazt, amit régen a kiadvány és a körút biztosított.
Felelős kiadó:
Országos Magyar Diákszövetség
Szerkesztőség:
kapcsolat@felvi.ro
Sajtókapcsolat:
press@felvi.ro
Hirdetéssel és megjelenéssel kapcsolatos információk:
sales@felvi.ro